1. fejezet

A kezdet

-Kumiko, mindent összepakoltál? –kérdezte tőlem Natsu.

-Igen, indulhatunk.

-Tuti? Nehogy az legyen, hogy a reptéren jut eszedbe,hogy itthon hagytál valamit…

-Nem lesz ilyen! Mindent beraktam. Mehetünk.

Megérkeztünk a reptérre.Szerencsére időben.

-Jól van, a járatunk kb. fél óra múlva indul. Menjünk!

Elindultunk csekkolni, majd kiderült, hogy kicsit nehéz a bőröndöm…úgyhogy ki kellett fizetnem a plusz súlyt. Nem volt kevés pénzösszeg.

Natsu csak rázta a fejét, hogy minek hoztam ennyi mindent.

-Ne nézz így rám! Te mondtad, hogy rakjak be mindent.

-Nem szóltam egy szót se… -hallatszott hangján a szarkazmus.

Elfoglaltuk a helyünket a repülőn.

-Mennyi is az út?

-A-azt hiszem 2 óra. -dünnyögtem.

Rám nézett, s egy félmosoly kerekedett arcán.

-Ugye nem sértődtél meg?

-Nem…dehogy. –persze belül egy kicsit meg voltam, de nem akartam, hogy még jobban gúnyolódjon rajtam.

A gép elkezdett felemelkedni…azt hiszem ez a legrosszabb dolog a repülésben. Behunytam a szemem, amíg egyenesbe nem jöttünk.

Amikor kinyitottam, arra eszméltem, hogy Natsu nagyon nevet valamitől.

-Mégis mi olyan vicces? –kérdeztem.

-Te. –kacagott tovább.

-Én?

-Igen. Olyan vicces voltál. –s elutánozta,hogy néztem ki amikor felszálltunk. Bevallom vicces volt, szóval én is elnevettem magam.

Kinéztem az ablakon. A felhők fölött voltunk. Olyan gyönyörű volt a látvány. Teljesen elmerültem benne. Majd a stewardess megtörte ábrándozásomat. Azt mondta hamarosan leszállunk.

Nekem csak 2 percnek tűnt, de elvileg már másfél órája úton voltunk.

Miután landoltunk, gyönyörűszép napsütéses idő fogadott bennünket, ami nem annyira megszokott…Szöulban.

Kb. este hatra értünk oda a szállásunkra, szóval a terv a következő volt: kipakolunk,eszünk,aztán alszunk.

A szobák nagyon szépek és tiszták voltak, úgyhogy én már a lakosztályba beleszerettem az első pillanatban.

Miután kipakoltunk, tettünk egy sétát valami kajálda után kutatva. Natsu meglátott egy szusi-éttermet, úgyhogy ott ettünk. Vacsorázás közben odajött hozzánk egy koreai lány, udvariasan köszönt, majd megkérdezte:

-Nem idevalósiak vagytok. Jól gondolom?

-Igen. Tokióból jöttünk. –feleltem- Én Kumiko vagyok, ő pedig Natsume. -mutattam tömött pofis barátnőmre.

-Én Minju vagyok. Örvendek. Tokió nagyon szép hely. Egyszer én is ki szeretnék jutni oda.

Még egy órán át beszélgettünk vele, majd mindenki ment a dolgára.

Amint „hazaértünk” Natsuval, hozzáfűztem:

-Milyen aranyos volt ez a lány.

-Igen. Remélem találkozunk még vele. –mosolygott.

-Na jó,én ledőlök. Hulla vagyok. Jó éjszakát.

-Jó éjt.

Másnap elég korán felkeltem, úgyhogy elterveztem, hogy elmegyek a legközelebbi közértbe reggeliért. Natsu még mélyen aludt, úgyhogy csendben kilopakodtam a lakosztályunkból.

A boltban vagy háromszor körbejártam minden sort, mire kitaláltam mi legyen a reggeli. Viszont tojást nem láttam sehol. Újra össze-vissza járkáltam,mint egy retardált egér,hátha meglelem.

Aztán egy fiú odajött hozzám mosolyogva.

-Mit keresel?

-Tojást, de nem találok sehol sem.

-Na majd én hozok neked –nevetett.

-Te tudod merre vannak?

-Persze…-hajolt le egy dobozért-  erre.

Odanyújtotta felém vigyorogva.

-Nagyon köszönöm. Nem tudom,hogy lehetek ennyire vak. –ráztam a fejem.

Erre elmosolyodott.

-Nem idevalósi vagy,igaz? Hogy hívnak?

-Eltaláltad. Kumikonak. És téged?

-Jiminnek.