8. fejezet

Natsu POV

Meg akartam kérdezni Kumikotól, hogy hol van a hajszárító…de amikor kiléptem  a fürdőből, megláttam ezt a két jómadarat. Nem is hallottam, hogy bejönnek. Olyan gáz volt.

Aztán magamra kaptam valamit és besiettem a szobába.

-Ajh, hogy lehetek ilyen béna? –szidtam magamat halkan.

-Pedig jól áll a törülköző. –nevetett fel Hoseok a hátam mögött. Mikor jött be?

Megpillantottam jókedvű arcát, s hatására elmosolyodtam.

-Ne haragudj, nem tudtam, hogy itt vagytok.

-Ugyan. –lépett közelebb- Még így is csinos voltál.

Szavai hallatán fejem egy újabb vörös színnel gazdagodott. Belenéztem barna szemeibe, ő pedig egyre közelebb jött felém.

Kezeit arcomra helyezte, majd lassan megcsókolt.

-Felőlem egész nap maradhatsz törülközőben. –tette hozzá kuncogva.

Itt volt az a pont, hogy ennél vörösebb már nem lehettem. A szívem egyre gyorsabban vert. Szaporábban szedtem a levegőt. És úgy éreztem…szerelmes vagyok.

Kumiko POV

Nem hagytam magam. Ki kellett derítenem mi történt.

-De kérlek, Jimin. Mondd el, ha van valami baj. Hátha tudok segíteni.

Rámtekintett, majd sóhajtott egy nagyot.

-A menedzserünk azt mondta, hogy Európába kell mennünk koncertezni.

-De hát ez nagyszerű! –örültem a hírnek.

-Igen, csak…-vett egy újabb mély levegőt- egy hétre mennénk. Sok helyen kell fellépnünk.

-Még mindig nem értem mi a probléma. Nem szeretsz koncertezni?

-Nem az…

-Akkor?

-Kumiko, ki fog helyettem vigyázni rád?

Felkacagtam.

-Nem kell ennyire aggódnod.

-De igen. Hát ki fog helyettem főzni neked japchaet? –nevetett. –De most őszintén. Megleszel?

-Meg. –bólintottam.

Ezután benyitott J-hopékhoz, hogy ideje lesz menniük.

Natsu adott egy búcsúölelést Hopenak, én pedig csak integetni tudtam.

-Legyetek jók. –köszöntek el.

Teltek a percek, az órák, a napok, és Jiminék még mindig külföldön tartózkodtak. Natsu figyelt rám és segített amiben csak tudott, de még így is olyan egyedül éreztem magam. Hiányzott Ő.

-Menjünk el valahova. –ajánlottam barátnőmnek.

-De Kumiko…a lábad…-nézett szánakozva.

-Ne aggódj, már jobban vagyok, és csak kicsit fáj. Kibírom.

-Biztos?

-Ezer százalék!

-Rendben, menjünk! –mosolygott örömében.

Egy kicsit még sántítottam, de próbáltam nem mutatni. Szeretném, ha jól éreznénk magunkat….amíg még itt vagyunk.

Elmentünk Myeongdongba, hogy kicsit bevásárolhassunk. Natsu meglátott egy ruhás boltot. Kérte, hogy menjek be vele, de elutasítottam.

-Megvárlak itt. –mondtam.

Annyian voltak, hogy szinte elvesztem a tömegben. Aztán odalépett hozzám egy alak.

-Szia. Hova valósi vagy? –kérdezte.

-Szia. Japán. –válaszoltam a magas, karcsú, sötétbarna hajú ázsiai fiúnak.

-Áhh. Nem is tudtam, hogy a cseresznyefák országában ilyen szép lányok is vannak. –mért végig.

Ránéztem, felhúztam a szemöldököm, majd elnevettem magam.

-Bocsi, ez gáz volt. –rázta a fejét.

-Igen. Az volt. –helyeseltem kacagva.

-Amúgy Minhyuk vagyok.

-Én meg Kumiko. –mutatkoztam be.

Aztán kilépett barátnőm az üzletből.

-Na jó. Kész vagyok. Mehetünk. –szólt hozzám.

-Rendben.

Minhyuk felé fordultam, s elköszöntem tőle.

-Jah, és még valami –fordultam vissza- legközelebb ne így próbálj meg felszedni egy japán lányt.

Válaszul mosolyogva bólogatott.

Kezdett sötétedni. Elindultunk hazafelé.

-Amúgy ki volt az a srác? –kérdezte kíváncsian Natsu.

-Őszintén? Nagyon én sem tudom. Minhyuknak hívják, és leszólított egy nagyon tré dumával.-nevettem.

A lakás elé értünk, azonban én voltam olyan szerencsés, hogy a kezemben lévő három szatyor közül kettő kiszakadt és tartalma kiömlött a földre.

-Segítsek? –kérdezte Natsu.

Vetettem egy pillantást kezeire, amelyek egy szatyorral több holmit cipeltek, s talán még nehezebb is volt a súlyuk valamennyivel.

-Előbb vidd be azokat.

-Rendben.

Megfordult, s egy szempillantás alatt eltűnt.

A sötétben keresgéltem az elgurult konzerveket, amikor egy kéz a szám elé került, s befogta azt egy nedves ronggyal.

Kapálóztam, ahogy csak tudtam, de szemeim egyre hosszabbakat pislogtak, s pilláimat elnyelte a mély álom.