2. fejezet

Belenéztem szemeibe és akarva-akaratlan elpirultam. Olyan elbűvölő szemei voltak, teljesen megbabonáztak.

-Nos…most mennem kell –szólaltam meg vörös fejjel. S közben elindultam a pénztár felé.

-V-várj!-fogott vissza Jimin- Nem lenne kedved ma velem ebédelni?

Teljesen váratlanul ért a meghívás. Nem történt még velem ilyen.

Néhány másodpercig haboztam, majd azt feleltem:

-De. Miért is ne?

-Ennek örülök. Akkor mondjuk a szemben lévő étterem megfelelne?

-Persze. Bár még nem ismerem annyira a környéket, szóval rád bízom a választást.

-Akkor 1-kor ott találkozunk.

-Rendben. –bólintottam kedvesen.

Hazafelé tartva végig ő járt a fejemben. ’Úristen, elhívott ebédelni…ez egy randi?’ vélekedtem magamban. Nem tudtam másra gondolni. Hiszen tulajdonképpen még egy napja se vagyok Szöulban, de már elhív egy srác.

Szerencsére Natsu még aludt amikor hazaértem,úgyhogy meg tudtam lepni a reggelivel. Megterítettem az asztalt és feltálaltam a kaját. Isteni volt az illata, reméltem az íze is.

Natsu félkómás fejjel, hunyorított szemekkel lábadozott ki a szobából. Mihelyt meglátta az ételt az asztalon egyből kinyíltak csipás szemei.

-Micsoda illatok –tette hozzá.

Reggeli után (szokás szerint) elmosogattam, majd megágyaztam. Aztán leültem az ablakba, s elmerengtem.

-Kumiko! –szólított barátnőm.

-Igen?

-Ma elvileg elég rossz idő lesz. Mit csináljunk?

-Hát tudod… mára van programom…-motyogtam.

Erre felkapta fejét, s kérdően rám nézett.

-Hogy érted ezt?

-Van egy fiú…- s mire folytattam volna a mondatot, már csillogtak a szemei. Leült törökülésbe az ágyra, s huncut mosollyal az arcán kérdezgetett.

-Hmm…egy fiú. Mégis ki? És honnan? Mesélj csak!

-Ma reggel összefutottam egy sráccal a boltban, aki segített megtalálni ezt-azt és… -sóhajtottam- elhívott ebédelni.

Natsu elkezdett ugrálni az ágyon örömében. Őt nézve elnevettem magamat.

-És hogy hívják?

-Jimin –pirultam el.

Milyen cuki neve van –dőlt hátra az ágyon sóhajtva egy nagyot.

-V-várj, mennyi az idő?

-3 perccel múlt fél 1, miért?

-Basszus, el fogok késni!

Próbáltam kiválasztani a legjobb ruhát a randihoz, de alig jutottam választásra. Végül úgy döntöttem nem érdekel mibe megyek, csak érjek oda. Felkaptam magamra a fehér-fekete virágos egyberuhám alatta egy nejlon harisnyával.

 A sminkem nem kenődött el reggel óta, szóval azzal már nem törődtem. Miután kiléptem az ajtón, Natsu egy „Sok sikert!”-tel búcsúzott el.

Siettem ahogy csak tudtam, de még így is késtem néhány percet. Mielőtt beléptem az étterembe, megigazítottam frizurámat a kirakat üvegében, vettem egy nagy levegőt, majd elindultam.

Kis ideig kerestem szemeimmel Jimint, de végül kiszúrtam. Az ablak mellett ült, fekete baseball sapkában, fekete rövidujjú ingben és egy sötét farmerben.

Ahogy végigmértem, láttam bús arcát. Maga elé nézett, összekulcsolva kezeit. ’Talán azért ilyen szomorú, mert azt hiszi nem jöttem el? ’-gondoltam.

A lábaim nem várták meg, míg készen nem állok, elindultak Jimin felé.

-Ne haragudj, hogy késtem. Sajnálom –fűztem hozzá sóhajtozva.

Hangomra felcsillant a szeme.

-Semmi gond, a lényeg, hogy eljöttél. –mosolygott- Nem kellett volna ennyire kiöltöznöd, de mindenesetre, gyönyörű vagy.

Fülig elpirultam.

-Te is jól nézel ki. –viszonoztam bókját.

-Na és, mi járatban vagy Szöulban?

-A barátnőmmel már régóta ki szerettünk volna jönni ide. Így hát tegnap lehetőségünk nyílt rá. Gyönyörű a város és valami megfogott benne. Ne kérdezd mi, fogalmam sincs. –nevettem fel.

Néhány órán át még beszélgettünk, megtudtam, hogy egyke, októberben van a szülinapja és szeret táncolni. Én is beszámoltam neki magamról, ő pedig kíváncsian hallgatta beszédemet.

Befejeztük az ebédet, s udvariasan kifizette a számlát. Kisétáltunk  az étteremből, majd Jimin megállt előttem.

-Kumiko?

-Igen?

-Nem lenne kedved…-vakargatta tarkóját- megnézni egy filmet?

-De. Lenne. Viszont nem fogok neked túl sokba kerülni erre az egy napra?

Felnevetett.

-Ugyan már. Rád akármennyit áldoznék. Maximum holnap nem lesz mit enni, de semmi baj. –kacagott tovább.

Újból mosolyt csalt arcomra. Intett, s elindultunk a moziba.

Olyan jól éreztem magamat vele. Akkora biztonságot árasztott. Pedig csak ma ismertem meg. Mégis úgy vert a szívem…