4. fejezet

Hirtelen elindult egy intro zene, ami azt jelezte, hogy kezdődik a koncert. Felkonferáltak vagy 8 együttest, akik egész jók voltak, de különösebbképpen nem velük törődtem. Szemeimmel folyton folyvást csak Jimint kerestem, hogy ha már eljött, miért nem nézi a koncertet.

Majd bejelentették az utolsó csapatot. Valami Bangtan Sonyeondan-t mondott a műsorvezető, ha jól hallottam.

Ránéztem a tagokra és konkréten elállt a lélegzetem, amikor megláttam Jimint a színpadon. Tátott szájjal, tágra nyílt szemekkel, piruló arccal néztem mennyire tehetségesek.

Szóval ezért mondta, hogy van egy kis dolga… -gondoltam magamban.

Elképedve néztem mennyire jól énekelnek és táncolnak. Tulajdonképpen ők tetszettek a legjobban.

Miután vége lett a shownak, Natsuval elindultam megkeresni Jimint. Úgy húsz méter távolságból láttam, hogy ő is felém tart.

-Azt hiszem valamit elfelejtettél elmondani magadról. –fűztem hozzá nyersen, de boldogan.

-Valóban? –mosolygott.

Erre egy kacaj hagyta el számat. Natsu köhintett egyet mögöttem, jelezve, hogy ő is itt van.

-Jimin, ő itt Natsume, Natsu, ő itt Jimin. –mutattam be őket egymásnak.

Majd egy fiú odalépett Jiminhez:

-Mehetünk?

Végignéztem a srácon, hosszúkásabb arca volt, mint Jiminnek és magasságban is jóval fölötte volt, de alapvetően ő is sötétszínű hajkoronával büszkélkedhetett.

Az idegen fiú néhány másodperc alatt észrevett engem és barátnőmet is, majd köszönt nekünk, egy mosollyal fűszerezve.

Ránéztem Natsura és láttam, ahogy elveszett a fiú tekintetében.

-Hoseok, tudnál várni egy percet? Utána mehetünk. –válaszolt neki Jimin.

-Persze…de várj csak! Nem ő az a lány akiről a múltkor beszéltél? –mutatott rám- Tényleg nagyon szép. Na meg a barátnője is.

-Hyung! –kiabált rá Jimin pirosló arccal.

Hirtelen én is elpirultam, s tekintetemet inkább a föld felé szegeztem. Jimin tényleg rólam beszélt? Hát nem aranyos?

A fiú értetlenül nézett Jiminre, de amikor észrevette, hogy mindkettőnk feje rákvörös, abbahagyta a pletykálkodást.

-Ne haragudjatok. Azt hiszem elragadott a hév… –mosolygott- Tényleg! Nincs kedvetek eljönni velünk enni valamit?

-Jaj, nem. Nem vagyok éhes, de azért köszi. –utasítottam vissza udvariasan. Ám a mondatom végén olyan hangosan elkezdett korogni a gyomrom, hogy mindannyian felfigyeltek rá.

-Úgy látszik a gyomrod mást mond.

-Én benne vagyok. Menjünk, Kumiko! –kérlelt Natsu.

-Na látod, a barátnőd is éhes. Együnk valamit!

-Ahj, de csak, ha tényleg nem baj.

-Jaj, dehogy baj! Na menjünk.

Hoseok szólt a többi tagnak, hogy ő és Jimin később mennek, ne várják meg őket.

A legközelebbi kajáldába ültünk be, ami egy megváltás volt. Miután megettük kb. a fél éttermet, beszélgettünk mindenféle dologról.

Megtudtam, hogy Hoseok egy évvel idősebb Jiminnél és, hogy a színpadi neve J-hope.

Úgy láttam Natsu figyelmét nagyon le tudta kötni, aminek örültem, hiszen Natsu elég sokat tud beszélni, és végre megtalálta a „lelkitársát”.

Ezután megittunk néhány doboz sört, amitől Natsu teljesen kidőlt. Bealudt mihelyt érzékelte az agya, hogy alkohol van a szervezetében. De még az asztalnál.

-Na jó, szerintem ideje hazamennünk. Natsu már kész van. –kacagtam.

Nem ellenkeztek a fiúk, sőt, felajánlották, hogy hazakísérnek minket. Kétségtelenül beleegyeztem, hogy velünk jöjjenek, elvégre hajnali egykor semmi kedvem egy részeg nővel a nyakamban mászkálni.

J-hope felvette karjaiba Natsut és úgy hozta hazáig. Az úton is elejtettek néhány poént, amiken annyira nevettem, hogy nem figyeltem magam elé, s megbotlottam a járdán. Balszerencsémre ki is tört a magassarkúm sarka.

Miközben zuhantam lefelé , két kéz megakadályozta esésemet, és a derekamnál fogva elkapott.

Felnéztem és Jimin volt az aki segített. Rámosolyogtam, majd egyik pillanatról a másikra, iszonyúan elkezdett fájni a bokám.

-Jól vagy? –kérdezte aggódva.

Néhány másodperc múlva látta, hogy megrándult a bokám a cipő miatt, úgyhogy egy könnyed mozdulattal felkapott a hátára, ezzel próbálva könnyíteni a helyzetemen.

A hátralévő utat én Jimin hátán, Natsu pedig J-hope karjaiban tette meg.

Felvittek a szobánkba, majd leraktak minket az ágyra.

J-hope szépen betakarta Natsut, majd leült az ágya végébe.

Jimin óvatosan leültetett, s megvizsgálta a bokám.

-Ugh. –nyögdécseltem kicsiket, miközben forgatta lábfejemet.

-Hozok rá egy hideg vizes törülközőt, jó?

Bólintottam.

Egy pillanat alatt visszatért és betekerte lábam, de azt is olyan finoman csinálta, hogy ne okozzon fájdalmat.

-Fáj? –kérdezte.

-Fáj. –szipogtam.

-Mindjárt jobb lesz. Nyugodj meg.

-Ji-Jimin…

-Mondd.

-Köszönöm.

Rám mosolygott azzal a széles, ezer wattos mosolyával, amitől kirázott a hideg.

Véletlenül megmozdítottam a lábam, aminek hatására felnyögtem halkan.

-Kumiko, itt maradjak? Segítsek?

-Nem kérhetek tőled ilyesmit.

-Kibírom. –nevetett.