6. fejezet

Visszament főzni, én pedig végeztem a dolgom. Elbaktattam a mosdókagylóig, hogy kezet mossak. Belenéztem a csap feletti tükörbe és megláttam milyen szörnyen festek. A sminkem kissé elfolyt a szemem körül és a hajam is kócos volt.

Amilyen gyorsan csak tudtam rendbe szedtem magam, majd kinyitottam az ajtót.

Megpillantottam Jimint a konyhában, tényleg úgy nézett ki, mint egy igazi profi szakács.

Nem akartam tönkretenni a látványt, ezért úgy döntöttem egyedül állok neki az útnak, ami a kanapé és a mellékhelység ajtaja közötti pár métert jelentette.

A fél utat akadály nélkül teljesítettem, de amilyen ügyes vagyok megbotlottam.

Miközben zuhantam előre, becsuktam a szemem és vártam a padló keménységét. Lélekben már felkészültem, hogy megint fájni fog mindenem.

De nem.

Két meleg kéz fogta át derekam…újra. Visszahúzott stabil állásba, majd magafelé fordított.

-Miért nem szóltál, hogy segítsek?

-Olyan jól néztél ki a konyhában, nem akartalak megzavarni. –csúszott ki számon az igazság.

Hogy mondhattam ilyet? „Olyan jól néztél ki a konyhában” Milyen gázul hangozhattam már?! Kumiko, ma nagyon nem vagy formában. Szedd már kicsit össze magad.

-Tessék? –nevetett fel.

-Semmi. Felejtsd el! –hadartam el gyorsan.

Kezei csípőmet közelebb húzták magához. Átkarolta a derekamat és magához ölelt.

Váratlanul ért, csodálkozva fogadtam ölelését.

-Legközelebb szólj, hogy jöjjek. Ha fel akarsz állni, tájékoztass róla. Nem akarom, hogy bajod essen. –suttogta fülembe.

-Uhm. –bólintottam.

Eleresztett az ölelésből, de éreztem, hogy nehezére esik.

Aztán hirtelen felkapott izmos karjaiba, s elhurcolt a kanapéig.

Leültetett, majd visszatért a tűzhely mellé.

Közben valaki nyöszörögve kijött a szobából.

-Jó reggelt. –törölgette csipáit Hoseok.

-Csak nem felébredtél? –csipkelődött Jimin.

-Szétrobban a fejem. Nincs valakinél fájdalomcsillapító?

-Abban találsz –mutattam a bal oldali szekrény legfelső fiókjára. Nekiállt a keresgélésnek.

-Áh, meg is van! –jelentette ki örömében.

Bizonyára másnapos. Nem keveset ivott tegnap. Bevett két pirulát, majd leült a fotelba.

-Natsu még alszik? –jutott eszembe barátnőm.

-Igen. És te hogy vagy?

-Most jól. Egyelőre.Ha nem mozdulok akkor nem fáj semmim.

-Na, kész a kaja. –szólt Jimin.

-Milyen kaja? –nézett értetlenül Hoseok.

Szerintem annyira lefoglalta a fejfájás, hogy fel se tűnt neki, hogy barátja éppen főz.

Beleszagolt a levegőbe, s egyből kipattantak álmos szemei.

-Mmm. Milyen finom illata van!

Jimin kiszedett három tányér japchaet, s letette az asztalra őket. J-hope már elfoglalta a helyét, viszont én csak várni tudtam. Várni, míg Jimin elhelyezi az összes evőeszközt a tányérok mellett.

Nem mertem felállni. Úgyis csak letépné a fejem, hogy miért nem kértem, hogy jöjjön oda.

-Ji-Jimin… -szólaltam meg nagy nehezen.

-Jövök. –vágott közbe.

Még be se fejeztem a mondatot, mire ő már mankóként szolgált.

Leültetett az asztalhoz, majd megcsörrent a mobilja.

Ránézett a számra, s arcán az idegesség jelei mutatkoztak.

-Bocsánat, ezt fel kell vennem.

S egyúttal kislisszolt a lakásból.

J-hope már tömte magába az ételt, úgyhogy én is belekóstoltam.

Ilyen finomat még soha nem ettem. Annyira ízlett, hogy öt perc múlva eltűntettem mindent a tányéromról.

Jimin visszatért. Flusztrált arccal. Próbálta nem mutatni milyen érzések kavarognak benne, de láttam, hogy valami nem stimmel.