16. fejezet

A szívem még jobban zakatolt, arcom már szinte forró volt a többszöri pirulás miatt, levegőt alig kaptam. Komolyan ezt mondta, vagy én hallottam rosszul? Tényleg így érezne irántam?

-É-én is…szeretlek. –böktem ki dadogva.

Elmosolyodott, majd magához ölelt.

-Na, folytassuk a szedelőzgödést, jó?

-Uhm. –bólintottam.

Betuszkoltunk mindent a bőröndükbe, aztán kijelentkeztünk a recepción. Mivel hamarabb hagytuk el a szállást, mint terveztük, visszakaptuk a hátralévő néhány napi bérleti díjat. Aztán elindultunk a kocsihoz.

-De figyelj, Hoseok…biztos nem baj, hogy ott maradunk nálatok?

-Ne butáskodj, ennyit igazán tehetünk értetek. –pakolta be közben a cuccokat a csomagtartóba.

-De több lesz a vízszámla, többet kell főzni…

-Nem érdekel. Legalább velem leszel még öt napig. Hagy élvezzük ezt a kis időt együtt. Így is elég rossz belegondolni, hogy ha hazajönnek a fiúk, akkor nem tudunk elég időt eltölteni egymással, mert menni kell próbákra…

-Mikor jönnek haza a többiek?

-Holnap után, ha jól tudom. –csukta le a csomagtartó ajtaját.

-Szóval két napunk tuti van.

-De nekem nem elég két nap, Natsu. –nézett bele szemeimbe.

-Most ne ezen rágódj, jó? Még itt vagyok. –fogtam meg puha kezét.

Vetett egy pillantást az imént hozzáérő végtagomra, majd megszorította azt.

Beszálltunk a kocsiba, majd elindultunk vacsiért. Útközben felhívtam Kumikot, hogy mit szeretnének enni, de azt felelte, hogy neki mindegy, szóval ráment vettünk mindannyiunknak.

Miután hazaértünk, becipeltük a cuccokat, majd Kumiko lejött nekünk segíteni. Jimin felvitte poggyászainkat a szobába, Hoseok pedig az asztalra helyezte az előbb megvásárolt, frissen főzött rámeneket. Mind helyet foglaltunk az asztalnál, s nekiláttunk a vacsorának.

Ízlelőbimbóim örvendeztek, amikor megkóstoltam az ételt.

Miután elfogyasztottuk a kaját, teli hassal elkezdtünk mosogatni Hopepal. Mire végeztünk, Kumikoék már nem voltak a földszinten. Habár nagyon kíváncsi voltam mit csináltak itthon, míg mi a hotelben tartózkodtunk, gondoltam ráér még megkérdezni.

-Megnézzünk egy filmet? –kérdezte Hope.

-Ühüm. –bólogattam izgatottan.

-Oké. –nevetett- Mit néznél szívesen? Akció, vígjáték, horror…?

-Nekem mindegy. De a horroroktól kicsit félek.

-Nyugi, majd megvédelek. –kacsintott.

Elhelyezkedtünk a kanapén egy tál popcorn és egy pokróc társaságában, majd elkezdtük nézni a filmet.

Az ijesztő részeknél egy kicsit megriadtam, s mikor már azt hittem, hogy nem is olyan félelmetes ez a film, olyan rész következett, amelyet sose bírtam végignézni. Lefejeztek egy embert, s fröcskölt belőle a piros lötty. Nem tudom szemrebbenés nélkül eltűrni, ahogy gyilkolják az embereket, még ha csak kamu is. Hirtelen váltott a kamera, szóval nagyon megijedtem. Egy kisebb sikoly is elhagyta a számat.

Lehunytam pilláimat, majd tenyerembe temettem arcomat.

-Nyugi, ez csak művér. –ölelt át Hoseok.

-De akkor se bírom nézni az ilyen jeleneteket. –motyogtam.

-Jaj, te. –nevetett fel- Nézzünk inkább valami mást?

-Igen! Valami vígjátékot, vagy bármit, csak ne ezt.

-Jól van. –kacagott tovább.

Berakott egy másik filmet a DVD lejátszóba, szóval elvettem ujjaimat szemeim elől.

Vállára hajtottam a fejemet, de néhány perc múlva elnyomott az álom.

Miután felébredtem, arra eszméltem, hogy J-hope ágyában vagyok, s ő fekszik mellettem békésen. Kumikoékat most se láttam sehol. Nem emlékszem, hogy feljöttem volna. Hoseok hozott ide?

Nem volt szívem felébreszteni, olyan szépen aludt.

Gyorsan átöltöztem, majd lementem a konyhába.