17. fejezet

Kumiko POV

Megfogott egy csészét, öntött bele kávét meg cukrot, aztán elindult felfelé. Gondolom Hoseoknak vitte.

Stírölni kezdtem Jimint. Olyan deja vú érzés fogott el. Még ha csak vajazta is a kenyeret, akkor is úgy nézett ki, mint egy szakács.

-Ne segítsek? –léptem oda mellé.

-Nem kell. –mosolygott.

-Akkor mit csináljak?

-Pihenj csak, nyugodtan.

-De nem akarok.

Sóhajtott.

-Akkor gyere, rakd rá a szalámit ezekre.

Nem kellett kétszer mondania. Gyorsan elhelyeztem a kis darab kenyereken a feltétet, amíg elmosta a vajazó kést.

-Na kész. Köszönöm, nem tudom, hogy boldogultam volna nélküled. –fordult felém.

-Szemét. –ütöttem karon nevetve.

Felkapott, s ráültetett a pultra, vele szembe, majd megpuszilt.

-Ezt most miért kaptam?

-Hát, ha nem kell, akkor visszaveszem. –s újra szájon puszilt.

Felkacagtam.

-Mikor jönnek haza a többiek? –kérdeztem.

-Na, már ennyire unsz?

-Nem. Csak érdekel meddig maradhatsz velem kettesben, Natsuékat leszámítva.

-Holnap érnek haza. Elvileg.

-Szóval addig még van egy teljes napunk… Mit csináljunk?

-Hmm… van egy ötletem…

Beférkőzött combjaim közé, ujjait összefűzte derekamnál, s ízlelőszervével betolakodott számba. Bevallom élveztem, így hát beletúrtam sötét fürtjeibe, s közelebb nyomtam magamhoz.

Finoman beleharapott alsó ajkamba, majd elszakadt tőlem.

-Nem fogom tudni sokáig visszafogni magam.

-Pedig muszáj lesz.

-Valld be, hogy élvezed, hogy ennyire kínzol.

-Csak egy kicsit. –kuncogtam.

-Meg fogok bolondulni, ha így folytatod tovább.

-Azt azért nem szeretném.

Felnevettem, aztán eszembe jutott a Natsuval történt párbeszédem, s kicsit zavarba jöttem.

-Jimin…

-Mondd, mi az?

-Mi most akkor… együtt vagyunk… vagy nem?

Újból sóhajtott egy nagyot.

-Nem.

-Értem… -válaszoltam búsan.

-Szóval… -nézett bele szemeimbe- leszel a barátnőm?

-Igen! –vágtam rá azonnal, csillogó szemekkel.

Elmosolyodott, majd szorosan átölelt.

November 18: A kapcsolatunk kezdete. –jegyeztem meg magamban.

-Na, akkor mit csináljunk ma, de most tényleg? –kérdezte.

Korgott egy hangosat a gyomrom, s gyorsan odahelyeztem mindkét kezem, ezzel próbálva visszafogni a hangot, de túl éhes voltam ahhoz, hogy abbamaradjon a morgás.

-Szóval együnk. Remek ötlet! –nevetett.

Odaadott egy tányért, rajta két szendviccsel, majd „Jó étvágyat” kívánt.

-Te nem eszel?

-Előbb lezuhanyzom.

-Rendben.

Nekikezdtem a reggelinek, s néhány perc múlva, étkezésem közepette, öt fiú berontott az ajtón.

Lepattantam a pultról, majdnem félrenyeltem a falatot a számban.

A nagy hangzavarral járó csapat azonnal elnémult, szinte lefagytak, amint megpillantottak.

Én is csak mereven álltam a konyha közepén, pizsamában, s próbáltam lenyelni a számban lévő ételt.

-Ööö…szia…-köszönt a legmagasabb- Te ki vagy?

Próbáltam megszólalni, de egy hang se jött ki a számon.

-Tudom! Ő biztosan Jiminnie barátnője! –kiáltott fel mosolyogva az a narancssárga hajú fiú, aki a koncerten elragadta előlem Jimint. –Te vagy Kumiko, igaz?

-Uhm. –bólogattam.

-Csinos vagy. Most már értem, miért hagyott ott minket Jiminnie. –kacagott.

-Chh. –mormogott az orra alatt a legmagasabb, majd elindult a bőröndjével felfelé.

Csodálkozva néztem utána. Úgy látom nem kedvel…

-Ne is törődj vele. Csak nyűgös. –szólt hozzám a narancssárga hajú- Amúgy én Taehyung vagyok, de hívhatsz V-nek is, ha az jobban tetszik.

-Én Jungkook vagyok. –szólalt meg szerényen a mögötte lévő srác.

-Én Jin. –mosolygott a harmadik.

-Az én nevem meg Yoongi, vagy más néven Suga. Aki pedig az előbb ment fel, az Namjoon volt, művésznevén Rap Monster. –mutatkozott be az utolsó is.