A szívem még jobban zakatolt, arcom már szinte forró volt a
többszöri pirulás miatt, levegőt alig kaptam. Komolyan ezt mondta, vagy én hallottam rosszul? Tényleg így érezne
irántam?
-É-én is…szeretlek. –böktem ki dadogva.
Elmosolyodott, majd magához ölelt.
-Na, folytassuk a szedelőzgödést, jó?
-Uhm. –bólintottam.
Betuszkoltunk mindent a bőröndükbe, aztán kijelentkeztünk a
recepción. Mivel hamarabb hagytuk el a szállást, mint terveztük, visszakaptuk a
hátralévő néhány napi bérleti díjat. Aztán elindultunk a kocsihoz.
-De figyelj, Hoseok…biztos nem baj, hogy ott maradunk
nálatok?
-Ne butáskodj, ennyit igazán tehetünk értetek. –pakolta be
közben a cuccokat a csomagtartóba.
-De több lesz a vízszámla, többet kell főzni…
-Nem érdekel. Legalább velem leszel még öt napig. Hagy
élvezzük ezt a kis időt együtt. Így is elég rossz belegondolni, hogy ha
hazajönnek a fiúk, akkor nem tudunk elég időt eltölteni egymással, mert menni
kell próbákra…
-Mikor jönnek haza a többiek?
-Holnap után, ha jól tudom. –csukta le a csomagtartó
ajtaját.
-Szóval két napunk tuti van.
-De nekem nem elég két nap, Natsu. –nézett bele szemeimbe.
-Most ne ezen rágódj, jó? Még itt vagyok. –fogtam meg puha
kezét.
Vetett egy pillantást az imént hozzáérő végtagomra, majd
megszorította azt.
Beszálltunk a kocsiba, majd elindultunk vacsiért. Útközben
felhívtam Kumikot, hogy mit szeretnének enni, de azt felelte, hogy neki
mindegy, szóval ráment vettünk mindannyiunknak.
Miután hazaértünk, becipeltük a cuccokat, majd Kumiko lejött
nekünk segíteni. Jimin felvitte poggyászainkat a szobába, Hoseok pedig az
asztalra helyezte az előbb megvásárolt, frissen főzött rámeneket. Mind helyet foglaltunk
az asztalnál, s nekiláttunk a vacsorának.
Ízlelőbimbóim örvendeztek, amikor megkóstoltam az ételt.
Miután elfogyasztottuk a kaját, teli hassal elkezdtünk
mosogatni Hopepal. Mire végeztünk, Kumikoék már nem voltak a földszinten. Habár
nagyon kíváncsi voltam mit csináltak itthon, míg mi a hotelben tartózkodtunk, gondoltam
ráér még megkérdezni.
-Megnézzünk egy filmet? –kérdezte Hope.
-Ühüm. –bólogattam izgatottan.
-Oké. –nevetett- Mit néznél szívesen? Akció, vígjáték,
horror…?
-Nekem mindegy. De a horroroktól kicsit félek.
-Nyugi, majd megvédelek. –kacsintott.
Elhelyezkedtünk a kanapén egy tál popcorn és egy pokróc
társaságában, majd elkezdtük nézni a filmet.
Az ijesztő részeknél egy kicsit megriadtam, s mikor már azt
hittem, hogy nem is olyan félelmetes ez a film, olyan rész következett, amelyet
sose bírtam végignézni. Lefejeztek egy embert, s fröcskölt belőle a piros
lötty. Nem tudom szemrebbenés nélkül eltűrni, ahogy gyilkolják az embereket,
még ha csak kamu is. Hirtelen váltott a kamera, szóval nagyon megijedtem. Egy
kisebb sikoly is elhagyta a számat.
Lehunytam pilláimat, majd tenyerembe temettem arcomat.
-Nyugi, ez csak művér. –ölelt át Hoseok.
-De akkor se bírom nézni az ilyen jeleneteket. –motyogtam.
-Jaj, te. –nevetett fel- Nézzünk inkább valami mást?
-Igen! Valami vígjátékot, vagy bármit, csak ne ezt.
-Jól van. –kacagott tovább.
Berakott egy másik filmet a DVD lejátszóba, szóval elvettem
ujjaimat szemeim elől.
Vállára hajtottam a fejemet, de néhány perc múlva elnyomott
az álom.
Miután felébredtem, arra eszméltem, hogy J-hope ágyában
vagyok, s ő fekszik mellettem békésen. Kumikoékat most se láttam sehol. Nem emlékszem, hogy feljöttem volna. Hoseok
hozott ide?
Nem volt szívem felébreszteni, olyan szépen aludt.
Gyorsan átöltöztem, majd lementem a konyhába.
ahw :3 tessék sietni a kövivel ><
VálaszTörlésfent van.^^
Törlés