14. fejezet

-Kérlek szépen…-váltam el ajkaitól nagy nehezen

-Ne haragudj. –pihegett nyakamba. –Azt hiszem, kicsit elragadott a hév.

Te mondod? Csoda, hogy egyáltalán képes voltam megállj-t parancsolni magamnak. Nem is tudod, mennyire beindítottál csókjaiddal… nem akartam abbahagyni….de még várnunk kell ezzel. Nem akarok elsietni semmit se.

Érezve forró levegőjét bőrömön, nem tudtam, meddig tudom még tartóztatni magam. Ha tovább folytatja ezt, nem fogok tudni ellenállni.

Szerencsére pár másodperc múlva leszállt rólam, ami miatt egy nagy sóhaj hagyta el a számat.

Felvettem a trikómat, majd befeküdtem mellé az ágyba.

-Sajnálom, de én még várni szeretnék…ezzel. Remélem megérted. Meg ezek után a napok után…

-Persze, megértem. Csak, tudod, nehéz visszafogni magam. De megpróbálom. –mosolygott.

Odabújtam mellkasához.

-Jó éjszakát. –nyomott egy puszit az arcomra.

-Jó-jó éjt.

Felébredtem.

Jimin sehol.

Megdörzsöltem szemeimet, majd körbepillantottam a szobában. Natsu és J-hope is aludtak még.

Ránéztem az órára : ’07:53’.Hol lehet Jimin?

Kimentem a szobából, s a lépcső felé vettem az irányt. Lesiettem a konyhába, de ott se leltem senkit sem. Gondoltam, majd előjön, ha akar.

Kinyitottam a hűtőt, kivettem a tejet, majd keresni kezdtem a kávét, reméltem lesz valahol, mert az agyamnak is fel kellett valahogy ébrednie.

Szerencsémre találtam, kávéfőzővel együtt, szóval nekiálltam az elkészítéséhez.

Beleengedtem a vizet az alul lévő kis tartályba, a felette lévő szűrőbe beleszórtam a kávéport, aztán ráraktam a tűzhelyre. Míg melegedett a víz, keresőútra indultam a földszinten.

Sehol nem találtam Jimint. Hova tűnhetett?

Már fortyogott az ital, úgyhogy elzártam a gázt. Elővettem egy csészét az egyik szekrényből, s beleöntöttem némi forró koffeint.

Hozzáadtam a tejet és a cukrot, mert én így szeretem, majd elővettem egy kanalat.

Miközben kavargattam az összetevőket, két gyengéd kéz karolta át derekamat, s valaki a fülembe súgta, hogy „Jó reggelt, szerelmem”.

Hangja hallatán megkönnyebbültem. Eleresztettem a kanalat, majd megfordultam.

Ujjaimmal végigsimítottam arcát, majd összefontam azokat tarkóján. Közelebb hajoltam szájához, s  egy csókot nyomtam ajkaira.

-Hol voltál? –kérdeztem.

-Elugrottam a szupermarketbe kajáért. –mosolygott.

-De ilyen korán?

-Tudod, ilyenkor nincs annyi rajongó az utcán, meg a boltokban, szóval nem kell annyi fényképet csinálni velük, ha megkérnek, és hamar el tudom intézni a dolgomat.

-Oh, értem. Én meg már azt hittem elmenekültél tőlem.

-Tőled? Soha. Tudod, hogy imádlak.

-Most már tudom. –pirultam el. –Kérsz kávét?

Beleharapott ajkaiba, s bólogatni kezdett.

-Akkor eressz el.

-Muszáj? –szomorkodott.

-Muszáj. –helyeseltem kacagva.

-Akkor mégsem kérek kávét.

Mosolyra húzódott a szám.

-Inkább téged kérlek. –harapta meg újra szája szélét.

-Tejjel, cukorral?

-Csak tejjel. Már így is édes vagy. Nem akarlak túlcukrozni.

Arcomon újabb pír jelent meg.

-Te aztán tudod, hogy kell levenni valakit a lábáról.

-De én nem valakit akarok, hanem téged. Csak téged.

A szívem majd’ kiugrott a helyéről. Hogy lehetsz ennyire aranyos? –gondoltam magamban.

-Meg kéne innom a kávét.

-Ki kéne pakolnom a szatyrokból.

De egyikünk se engedte el a másikat. Elvesztem tekintetében.

Az rángatott vissza a földre, hogy hallottam, ahogy valaki jön lefelé a lépcsőn.

Elengedtem a nyakát, ő pedig szerényen mosolyogva, elvált derekamtól. Elindult a bevásárlószatyrok felé, én meg végre belekortyolhattam az italomba.

-Jó reggelt. –dörzsölte szemeit álmos barátnőm.

-Jó reggelt. –viszonoztuk egyszerre Jiminnel.

-Kérsz kávét? –kérdeztem tőle.

-Igen, köszi.

Helyet foglalt az asztalnál.

Kiöntöttem neki egy világosbarna csészébe, s mivel tudtam, hogyan szereti, ugyanolyan arányban ízesítettem neki is, mint az enyémet.

Lehelyeztem elé a csészét, majd segítettem Jiminnek kipakolni a szatyrok tartalmát.

-Hagyjad csak, megcsinálom én. –mosolygott.

-Oké.

Leültem Natsuval szembe, s tovább kortyolgattam a tejeskávémat.

Jimin becipelte az élelmiszereket a konyhába, s néhányat elkezdett kicsomagolni.

-Na, és… mi van köztetek? –mosolygott Natsu- Összejöttetek?

Nem tudtam mit válaszoljak. Hivatalosan nem voltunk együtt.

-Tulajdonképpen magam sem tudom. Talán. Igen. Valószínűleg.

-Hogyhogy nem tudod? Csókolóztatok már?

Visszagondoltam puha ajkaira. Azokra az ajkakra, amelyek alig néhány perce szakadtak el tőlem.

-Uhm. –bólogattam.

-Awww, de akkor csak együtt vagytok.

-De nem kérdezte még meg…

-Majd megfogja. –kacsintott egyet.

-Remélem. –sóhajtottam. –És veletek mi van?

-Hát…-pirult el fülig- nálunk már megvolt az „sz” betűs szó…

-„Sz”? Szex?

-Nem! Szeretlek! –nevetett.

-Oh, jaj, bocsi, kicsit elkalandoztam. –kacagtam vele.

-Perverz állat.

-Dehogyis! Na jó… talán egy kicsit…

-Kicsit? Túlzásba ne ess. –vihogott tovább.

-Jól van, na. Te sokkal perverzebb vagy nálam!

-Nem vitatkozom.