Először is, szeretnék elnézést kérni, amiért ilyen sokára hoztam meg ezt a részt, de elkezdődött a suli és alig van időm írni.>.< Nem tudom mikor kerül fel a következő, de megpróbálok sietni -már amennyire tudok-, na mindegy jó olvasást, remélem tetszeni fog ez a fejezet is ^^
-Áh, végre már. –sóhajtott Jimin, amint beléptünk az ajtón, s megcsókolt.
-Ugye tudod, hogy most csókoltál meg egy fiút? –viccelődtem.
Elmosolyodott, majd levette fejemről a sapkáját és a fekete színű szemüvegét.
Végre tisztán láthattam sötétbarna szemeit, húsos ajkait, s ragyogó mosolyát.
Nem bírtam tovább, visszacsókoltam. Belefurakodtam a szájába, s elkezdtem nyelvével játszani, mire ő közelebb húzott magához.
-Ugye nem fogjátok egész végig ezt csinálni? –fintorodott el Yoongi.
Panaszára abbahagytuk a smárolást, s felkacagtunk.
-Na pont az ilyen megjegyzések miatt nem lesz nekem barátnőd. –kuncogott Jin.
-Hé! –szólt rá Yoongi- Nem tehetek róla, hogy nem bírom nézni az ilyen nyálas dolgokat.
-Csókolóztál te már egyáltalán? –vigyorodott el Taehyung.
-Szálljatok le rólam… -haladt a lépcső felé a rapper.
Társai jót nevettek rajta, majd mindenki talált valami elfoglaltságot.
Jungkook a lenti fürdőszobába vonult, Jin összedobott magának egy kis ennivalót, Natsu és Hope a fenti fürdőt vette igénybe, mi pedig Jiminnel bevonultunk a szobába.
-Lehetséges, hogy reggel, mikor felkelsz, mi már nem leszünk itthon.
-Nagyon korán mentek? –kérdeztem elszontyolodva.
-Hát… 9-kor indulunk.
-És mikor jöttök haza?
-Este 7 fele.
-Szóval majdnem egy fél napig leszel távol… -szomorkodtam- Mit fogok én nélküled csinálni?
-Majd eltöltitek valahogy a napot Natsuval. –mosolygott.
-Jah… talán.
-Na, jó éjszakát. –nyomott egy puszit az arcomra.
-Jó éjt.
Akárhogyis akartam, nem bírtam elaludni. Túlságosan is bűntudatot éreztem ahhoz, hogy nyugodtan pihenjek.
Ránéztem mobilom kijelzőjére, mely 01:52-t mutatott. Gondoltam sétálok egy kicsit, s megmosom az arcomat.
Csendben átlopóztam a fürdőszobába, s egyből kipattantak pilláim, amint megláttam magamat a tükörben. Hát persze…reggel kihúztam a szememet…nem csoda, hogy elfelejtettem lemosni, máson jár az agyam.
Gyorsan eltávolítottam szemem környékéről a fekete szénceruza maradványait, s már igyekeztem vissza a hálószobába, amikor hallottam egy koppanást lentről. Lementem a lépcsőn, s a konyhából szűrődő éles fény kissé bántotta a retinámat, de nem tudtam, hogy ki van lent, úgyhogy tovább mentem.
Egy alak támaszkodott a pulton, tekintetét a padló felé szegezve, s nagyokat sóhajtva. Kezével beletúrt festett szőke fürtjeibe, majd belekortyolt az előtte lévő bögrébe. Azonnal felismertem az illetőt. Nem volt más, mint Namjoon.
-Szia. –üdvözöltem halkan, szerény hangon.
-Szia. –pillantott rám kissé meglepődve.
-Nézd… a délutánnal kapcsolatban… sajnálom. –indultam el felé.
-Nem, nem, én sajnálom. –szakított félbe.
Várjunk csak, ez biztos az a Namjoon akivel én találkoztam? –merült fel bennem a kérdés.
-Nem kellett volna úgy viselkednem veled… -folytatta.
-Fátylat rá. –mosolyogtam.
Visszamosolygott.
Na jó, ez tényleg az a srác, akivel tegnap veszekedtem?
-Hogyhogy fent vagy ilyenkor? –kérdezte.
-Nem tudtam aludni. Na és te?
-Aha… én se…
-És most őszintén? –döntöttem oldalra fejemet.
-Tényleg…
Éreztem, hogy hazudik. Mindig kiszagolom, ha valaki hazudik.
-Namjoon… lehet, sőt tudom, hogy nincs semmi közöm hozzá, de érzel még valamit aziránt a lány iránt, igaz?
Sóhajtott.
-Ennyire nyilvánvaló?
Bólogattam.
-Igen, így van… Ő volt életem szerelme, és még mindig az…
-Miért nem keresed meg és mondod el neki mit érzel?
-Mert semmi értelme. Én okoztam neki fájdalmat, Miattam tűrt el annyi megaláztatást, Én szakítottam vele. Tudom, egy rohadék vagyok. Elismerem. És annak az esélye, hogy megbocsásson egy a millióhoz.
-Nem vagy rohadék. Te csak meg akartad védeni, és ezt biztos ő is tudja. Szereted őt?
-Igen.
-Hát akkor meg? Küzdj már érte!
-De Kumiko, ez nem így működik. A média tette tönkre a kapcsolatunkat, az a sok lesifotós meg a pletykák. Nincs értelme elmondanom neki az érzéseimet. Ha meg is bocsátana, akkor is ugyanazt kellene átélnie, mint tavaly, amit én nem bírnék elviselni. Eleget bántották már. Nem akarom, hogy miattam még többet szenvedjen.
-Szerintem viszont az igaz szerelemért érdemes küzdeni. Ha tényleg annyira szereted, kockáztass. És, ha sikerülne eltitkolni a kapcsolatotokat, akkor talán elkerülhetnétek a média kellemetlenségét.
-Hidd el, nem tudnánk sokáig titokban tartani… Tudod milyen elkeserítő, hogy nem sétálhatsz a szerelmeddel az utcán, kézen fogva? Nem csókolhatod meg nyilvánosan? Én nem akarom mások szabályait betartani. Tavaly sem tudtam. Ez volt a baj.
Szavai hallatán visszaemlékeztem a tegnap délutánra. Nem tehettem azt Jiminnel, amit akartam. A kezét is alig foghattam meg, alig érhettem hozzá.
-És, ha kiderül, hogy Seohyun is szeret?
-Nem… biztosan elfelejtett már…
-De, ha mégsem? Még akkor sem harcolnál kettőtökért?
-De úgysem szeret.
Nem válaszoltál a kérdésre…
-Szóval inkább magadba fojtod az érzéseidet és várod, hogy magányosan teljenek a napok, hetek, hónapok?
-Igen, pontosan így tervezem.
-Szerintem egy esélyt igazán adhatnál magatoknak. De ha rám nem hallgatsz, akkor hallgass a szívedre.
